• hirek1.png

2011 után idén újra népszámlálást tartanak Magyarországon. A tizenhatodik népszámlálás eredetileg 2021. május 1. és június 28. között lett volna, de a járványhelyzet miatt több mint egy évvel elhalasztották.

A 2022. őszi népszámláláson mindenkiről kérdőívet kell kitölteni, aki Magyarországon él. Azokról is, akik átmenetileg, 12 hónapnál rövidebb ideig külföldön tartózkodnak, valamint a külföldi állampolgárokról is, ha legalább három hónapja Magyarországon tartózkodnak.

Minden háztartásban ki kell tölteni egy lakáskérdőívet és annyi személyi kérdőívet, ahányan a lakásban laknak. Az üresen álló lakásokról is ki kell tölteni a dokumentumot.
A népszámlálás hivatalos oldalán tisztázták azt is, hogy a népszámlálás nem a bejelentettség szerinti, hanem a tényleges élethelyzetet méri fel. Az, hogy kik élnek az adott lakcímen, a kitöltött kérdőívekből derül majd ki, előzetesen nem ismert, ezért a felkérő levél nem névre szól, csak a lakás címe (házszámig) szerepel a címzésben. A levélben a népszámlálásról szóló információk mellett egy 12 jegyű belépési kód is lesz, aminek segítségével minden háztartás online ki tudja tölteni a kérdőívet.
A kérdésekre kötelező a válaszadás, kivéve a nemzetiségre, az anyanyelvre, a családi, baráti közösségben beszélt nyelvre, a vallásra, az egészségi állapotra és a fogyatékosságra vonatkozóknál, ezek esetében önkéntes a kitöltés.

Október 1. és 16. között önállóan online lehet kitölteni a kérdőíveket. Október 17. és november 20. között számlálóbiztosok keresik fel azokat a háztartásokat, amelyek október 16-ig nem töltötték ki online a kérdőívet. November 21. és 28. között a település jegyzőjénél tehetnek eleget adatszolgáltatási kötelezettségüknek azok, akik november 20-ig ezt nem tették meg. A népszámlálás „eszmei időpontja” 2022. október 1-je 0 óra, azaz az ekkor fennálló állapotot alapul véve kell a kérdőív kérdéseit megválaszolnunk.

A KSH oldalán arra hívták fel a figyelmet, hogy „a népszámlálási törvény szerint az adatszolgáltatás kötelező. Az adatszolgáltatók kötelesek a népszámlálás körébe tartozó adatokat a valóságnak megfelelően megadni.” A statisztikai törvény alapján közigazgatási bírsággal sújtható az, aki kötelező hivatalos statisztikai adatszolgáltatást nem vagy nem az előírt határidőre teljesíti, vagy a hivatalos statisztikai célú adatátvételre, adatátadásra vonatkozó kötelezettségét megszegi. A közigazgatási bírság összege természetes személy esetében 200 000 forintig terjedhet.

Határérték feletti aflatoxin tartalom miatt az Abonett Kft. visszahívta a forgalomból az Abonett gluténmentes extrudált kenyér zöldségekkel elnevezésű termékét – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A visszahívás a 100 grammos, 2023. augusztus 20-i minőségmegőrzési idejű termékekre vonatkozik:

A Nébih honlapján található ismertetés szerint az aflatoxinok már nagyon kis mennyiségben is mérgező, májkárosító, rákkeltő, a sejtek örökítő anyagát és a szervezet védekezőrendszerét károsan befolyásoló vegyületek. Az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal kéri a vásárlókat, hogy a terméket ne fogyasszák el.

A tájékoztatás szerint az érintett termék az Abonett honlapján megadott címre visszaküldhető, a Spar és Auchan üzletek a fenti adatokkal azonosított termékeket a vásárlás helyén visszaveszik.

Mostantól mind az általános kérdések, mind pedig a konkrét ügyek telefonos intézéséhez elegendő a 1819-es számot hívni.

Az általános, azaz konkrét ügyhöz nem kapcsolódó tájékoztatás az Infóvonal 1-es menüpontjában, míg az egyedi telefonos ügyintézést is lehetővé tévő szolgáltatás (korábban Ügyfél-tájékoztató és Ügyintéző Rendszer – ÜCC) a 2. menüpontban érhető el.

A NAV telefonos szolgáltatásai tehát mostantól egységesen a 1819-es, külföldről a +36 (1) 461 - 1819-es hívószámon működő NAV Infóvonalán érhetőek el.

A 2. menüpont használatához, vagyis a telefonos ügyintézéshez továbbra is ügyfél-azonosító szám (PIN-kód) szükséges. Ezt változatlanul a TEL jelű adatlapon lehet igényelni, legegyszerűbben az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA). A szolgáltatás részleges kódú telefonos azonosítóval (RKTA) is használható, ami bármelyik kormányablakban igényelhető.

Csekk az új rendszerben már teljesen automata kiszolgálással kérhető a főmenü 3-as menüpontjában.

Életbe lépett az országos tisztifőorvos által szombat éjfélig elrendelt harmadfokú hőségriasztás. Az előrejelzés szerint a következő napokban többfelé 35 Celsius-fok feletti, helyenként akár 40 Celsius-fok közeli csúcsértékeket is mérhetnek és sok helyen még hajnalban is 20 fok felett alakul a hőmérséklet.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közös közleményében arra kérte az embereket, hogy a nagy melegben fokozottan ügyeljenek a folyadékbevitelre, ezen kívül 11 és 15 óra között lehetőség szerint húzódjanak árnyékba. A szabadtéren dolgozók, a szabadtéri rendezvényeken szórakozók bő, szellőző ruházattal és naptejjel védjék bőrüket a leégés ellen.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat is több megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést. A meteorológiai szolgálat kedden azt írta: a nappali felmelegedés tovább erősödik. Az előrejelzés szerint szerda hajnalban általában 10 és 18 fok között alakul a hőmérséklet, az északi völgyekben alacsonyabb, a vízpartokon, belterületeken magasabb értékeket is mérhetnek. Napközben túlnyomóan felhőtlen idő lesz, csapadék nélkül. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 37 fok között várható.

Meghosszabbított határidő

Ajánljuk a kisgyermekes családok figyelmébe az „Óvodába megyek”, valamint az „Elsős vagyok” önkormányzati támogatásokat, melyekre 2022. július 20-ig nyújthatják be kérelmeiket az Ócsai Polgármesteri Hivatalban!

A csomagra jogosult az a gyermek,

  • aki Ócsán működő óvodába/iksolába nyer felvételt és a kérelem benyújtását megelőzően a gyermek és legalább az egyik szülője életvitelszerűen Ócsán él és állandó bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik,
  • nem Ócsán működő óvodába/iskolába nyer felvételt, ugyanakkor a kérelem benyújtását megelőzően a gyermek és legalább az egyik szülője életvitelszerűen Ócsán él és állandó bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik.

Az Óvodába Megyek Csomag tartalmaz egy takarót, gumis lepedőt, emblémázott pólót, fogkefét és egy színes ceruza készletet. Az Elsős Vagyok Csomag pedig minden olyan eszközt, melyekre az iskolakezdéshez szükség van.

A formanyomtatványt a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre kell visszaküldeni, vagy benyújtható személyesen a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán.